|
A FÖLDANYA MISZTÉRIUMA
AZ ISTENNŐ HÍVÁSA
A SÁMÁNASSZONYOK ŐSI ÉNEKE
A Föld mely táplál, hordoz, életet ad és folyamatosan fenntart. Egy ősi misztérium, mely mindig velünk van, a hely mely dajkál, óv, tanít és minden pillanatban hozzánk szól.
A Föld, ez a hatalmas, végtelenül színes világ, millió változatos formájával, élőlények sokaságával, az elemek mindent átitató hatalmával bír. A Föld melyet őseink annyira mélyen tiszteltek, hogy napi rítusaikat hozzá igazították. Szertartásaik során lekesen ünnepelték az évszakok ritmikus változását, tudva, hogy ez az ősi TermészetAnya tartja fenn életük.
Mindez ma is így van, a civilizáció burkai alatt ott lüktet bennünk az a vágy, hogy hazaérkezzünk, énünk egyik része mohón vágyik a kapcsolódás örömére, lekünk még emlékszik a dobok mély, mindent elsöprő ritmusára, lábunk szeretné táncolni az ősi táncot, szemünk vágyik látni az ősi nyomokat. De elfelejtettük hogyan tegyük mindezt. Ez a honlap ezért született, hogy segítsen emlékezni, hogy segítsen hazatalálni a Nagy Anyához akit megannyi nyelven Földanyának hívtak. Mert ez az elfeledett szellemiség nem veszett el, az Istennő erőteli jelenléte újra előtör, hiába próbálták oly sokezer év alatt eltűntetni, megsemmisíteni, a felejtés ködébe burkolni.
Földanya, minden sebe ellenére erős maradt és gyökereiből életerő vibrál, hangja maga a szél, áramlása maga a víz, tánca maga a tűz és testünk maga a föld!
Bármily nehéznek tűnik, a dolgunk valójában nagyon egyszerű: az Istennő hazahív, szívünk viharos örvénylő útjain, fájdalmaink dzsungelén, örömünk diadalmán, sóvárgásunk nehéz lélegzetfelhőin túl ott vár ránk, és ha megtanulunk figyelni rá, azaz önmagunkra akkor a csodás kalandokban lehet részünk!
Mindehez segít hozzá az ének, a csörgő, a dob - ezek az egyszerű, de mégis nagyon régi eszközök, melyek segítségével megtanulhatjuk tisztelni a TermészetAnya gyermekeit, a fákat, a hegyeket, a folyókat, a madarakat, az emlősöket, a hüllőket és bármilyen fajta állatot vagy növényt! Hiszen minden él és ha engedjük, elkezd beszélni hozzánk!
A Sámánok, a SámánAsszonyok bölcsessége benne van archaikus dalokban, rituálékban, a füstölők illatában és benne van azokban a kérdésekben melyek éppen foglalkoztatnak bennünket. A segítő erők modern korunkban is rendelkezésünkre állnak, ha megfelelő tisztelettel közelítünk hozzájuk.
Szeretettel köszöntök minden Útkeresőt, ez a honlap megpróbál elvezetni a sámánmunka birodalmába, arra hív, hogy kezdjünk el Hazatérni, nemcsak a mindennapok fizikai, látható szintjén, hanem a szemünkkel nem látható, de mégis érzékelhető szellemi világ szintjén is, kezdjük e visszaadni a bolygónak mindazt amit kaptunk Tőle.
Ez történhet a hétköznapi tudatosságunk emelésével - zöld tudatosság ( szelektív hulladékgyűjtés, faültetés, környezet és természetvédő programok, önművelés, önnevelés, fair trade, méltányos kereskedelem szemlélet stb)
És történhet szellemi, szakrális szinten: imáink, meditációnk, táncunk, énekünk, mindenféle szakrális térben végzett, megfelelő módon felajánlott szertartás, rituálé keretében egy nagyon egyszerű gyakorlat sokszínű formájaként, szeretetünk, megbecsülésünk, hálánk kifejezése a Bolygó szakrális formájának, Földanyának.
A fentiekben, csoport munkában és egyéni gyógyításokban próbálok én segíteni: tapasztalataimmal, szavaimmal, kreativitásommal, hétköznapi és szakrális tudásommal.
Simon Szilvia
gyógyító, útkereső
2010 Augusztus A Szarvasanya Idejében vagyunk!!
A Bőség jegyében hallgasd meg MORNING STAR, cree bölcs asszony tanításait,
aug 10. 18h-21h Lélekműhely108. Budapest
info:70 238 86 12
Új Oldalaim:
Borostyán Út Női elvonulás (volt májusban)
Carolyn Hillyer vezetésével
http://borostyanut.freewb.hu/
A Tűz ereje jelenik meg az ÉVKÖR MŰHELYEIMEN, a Gyógyításaimon..
http://evkormuhely.freewb.hu/
ÁLDÁS a FÖLDNEK, a Természet minden rezdülésének!
SZERETET és BÉKE a FÖLDANYÁNAK!
s a Bolygó összes Teremtményének!!
|